Cι¢αℓαρ
נáяυηк ѕzєятє α νιℓágвαη, кυтαтυηк αz áℓмαιηк éѕ єѕzмéηуєιηк υтáη. gуαкяαη єℓéянєтєтℓєη нєℓуєкяє ѕυναѕzтυηк єℓ σℓуαη ∂σℓgσкαт, αмєℓуєк мáя ¢ѕαк єgу кαяηуúנтáѕηуιяα ναηηαк тőℓüηк.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
╔══════════════ ೋღ☃ღೋ ════════════════╗
♥ Cι¢αℓαρ ♥
╚══════════════ ೋღ☃ღೋ ════════════════╝
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.
Ördög is voltam és gyönyörű angyal, ahogy jól esett éppen, földre
rogytam, szálltam az égen. Voltam hű és hűtlen, hol gazdag voltam, hol nagyon
szegény.. Bátor, bár néha féltem, de senki ne mondja rám: nem az álmaimnak éltem.
Ismerem a bekattant állapotot. És te be vagy kattanva. Történelmi pillanat. Nem tudsz koncentrálni, igaz? Rögtön ugrasz, ha csöng a telefon. Naponta több százszor megnézed az email-jeidet. Szerelmes dalokat akarsz írni. Nem, legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót. Mindenkivel megtörténik. És most veled is megtörtént, barátom.
Lehet hogy nem fog verseket írni hozzád, lehet hogy nem fog minden egyes pillanatban rád gondolni, de neked adta lényének egy részét - azt a részt, amiről ő is tudja, hogy összetörheted..
Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van.
Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt aki majd megadja azt ami hiányzik az életünkbõl. Valakit aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk azt aki képes mindhármat nyújtani, igen mindannyian keresünk valakit és ha nem találjuk csak remélhetjük hogy õ talál meg minket.
Engedjünk el mindent szép sorjában, amivel már nem vagyunk elégedettek, vagy ami jelentéktelenné vált az életünkben. Az elengedés éppoly egyszerű, mint az irányított figyelem. Csak elvonjuk figyelmünket arról, amit el szeretnénk engedni, és arra irányítjuk amit szívesen elfogadnánk vagy amivé válnánk.
Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.
Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent.
Egy kalapáló szív bármit jelenthet. Pánikbetegségtől valami sokkal, sokkal komolyabbig. Egy kalapáló szív, vagy egy kihagyott dobbanás titkos szenvedés jele is lehet. Vagy jelezhet egy románcot, ami a legnagyobb baj mind közül. A körülmények megváltozhatnak. Egy kis romantikától kiugrik a szívünk, de a pániktól is. A pánik leállíthatja a szív dobogását. Nem csoda, hogy az orvosok annyit küzdenek, hogy stabilizálják, hogy lassú legyen, állandó, szabályos, hogy a szívünk ne ugorjon ki a helyéről, valami rettenetes hírtől félvén; vagy mert amit várunk, az valami egészen más.
Kicsit romantikus vagyok, mert szeretek álmodozni... kicsit őrült, mert valóra is váltom őket... szerelmes, mert nagyon tudok szeretni... kicsit szomorú, mert csalódtam is már, de kicsit erős is, mert mindig talpra tudok állni.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!
El akarom felejteni, hogy valaha is ismertük egymást… de akárhányszor elsétálsz mellettem, darabokra hullok.
Vicces, hogy egy "szia" mindig "viszlát"-tal végződik; hogy az örökké valahogy mindig elmúlik; hogy mikor leginkább kellene, senki sincs melletted; hogy mennyi hazug szó lehet egy szerelmes levélben; hogy a legszebb emlékek könnyekkel járnak; hogy az emberek nem felejtenek, de megbocsátanak.. vicces, hogy az élet ilyen ironikus is lehet.. de a legviccesebb, hogy számomra ebből semmi sem vicces…
Gyűlöllek, mert gyűlölsz engem, hasonlítunk voltaképpen, a különbség annyi, hogy engem éppen sose támad hátba a tükörképem!
Elengedni valaki nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.
A világon mindennél jobban szerettem őt. Csak éppen nem fogtam föl, milyen drága kincs is a szerelem, és mennyire törékeny, egészen addig, amíg össze nem törtem a saját két kezemmel.
Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válni, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki.
Nem kérek bocsánatot azért, h nem az vagyok, akit te akarsz.. mert tudom, h valaki valahol vár rám, aki önmagamért fog szeretni.
Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.
Még ma is, amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam. *-*
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
Amikor kicsik voltunk, úgy fejeztük ki a szeretetünket egymás iránt, hogy kölcsönadtuk egymásnak a legkedvesebb játékunkat, majd ha összevesztünk visszavettük azt. Bár csak most is ilyen egyszerű lenne…A szívemet csak nem kérhetem vissza...
Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban.
Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi...
Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket.
Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel.
Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámoznak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint, hogy mekkora bennük a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Minden klassz,minden rendben lesz.És tudom,egyszer talán majd nevetni fogok az egészen,de az nem ma lesz.Mert nem érzem túl jól magam.Zaklatott vagyok legbelül,az érzéseimet nem tudom elrejteni.A holnap csupán egy rejtély számomra.S ez lehet csodálatos,lehet varázslatos,lehet minden amire eddig vágytam,egy csoda.De ha valaha újra bele szeretek valaki másba.
Sírsz: mert nagyon fáj ami történt.
Vársz: hogy visszatérjen akiért megtörtél..
Fekszel: párnák között könnyekkel.
Alszol: magány közt a sötétben.
Álmodsz: arról,hogy majd visszatér.
Kellesz: úgy,hogy még mindig egyedül élsz.
Reménykedsz: hogy legalább még látod egyszer.
Csalódsz: mert álmodoznod nélküle kell.
Élsz: úgy,hogy már nem szeret.
Halsz: mert úgy érzed jobb lesz így neked.
Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye.
A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta.
Az életben csak egy dolog biztos - leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk.
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
Próbáltál már félhomályban beszélgetni valakivel? Nem a szerelmeddel, de akár a barátoddal is! Mondjuk észrevétlenül leszállt az este, és besötétedett. Érezted, hogy őszintébb lettél? Érezted, ha valaki villanyt gyújt, hirtelen megváltozik közöttetek minden? Nem a szemeteket, a lelketeket vakítja a fény! Érezted, hogy a villany-fény valami meghittséget ver széjjel? "Jaj, oltsd el, olyan jó volt idáig sötétben beszélgetni!" Sötétben a lélek könnyebben válik meztelenné.
Semmi se gyógyítja annyira a lelket, mint az érzékek, viszont semmi se gyógyítja annyira az érzékeket, mint a lélek.
Sokkal építõbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetõséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk ez a legnagyobb megpróbáltatás.
Próbáljuk meggyõzni magunkat arról, hogy az élet önmagában is óriási érték, s nem szabad elvesztegetnünk egyetlen pillanatát sem.
Nem a lényegre figyelni, hanem pazarolni az élet kincseit, majdnem olyan, mint mérget bevenni, miközben tisztában vagyunk a hatásával.
Nem helyénvaló, hogy az emberek komolyan elkeserednek, amikor valami anyagi veszteség éri õket, de a legcsekélyebb szomorúságot sem érzik, amikor életük valódi értékei vesznek el...
Tiszteld önmagad, tisztelj másokat és tetteidért vállalj felelõsséget. Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.
A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetõt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.
Mivel létezik egy szó a bölcsességre, az emberek azt hiszik, tudják, mi az. Pedig senki sem válik csillagásszá azáltal, hogy érti, mit jelent a szó, hogy asztronómia.
Annál inkább vagy igazi önmagad, minél közelebb vagy ahhoz, akinek álmodtad magad.
A büszkeségünk gyakran közbelép, pedig nem szégyen valakit vonzónak és jó társaságnak találni! Még akkor sem, ha ő nem kedvel téged. Nem kell arra várnod, hogy viszontszeressenek. Bejelentheted nekik: Fantasztikusnak talállak! Függetlenül attól. hogy mit gondolsz rólam, én nagyon kedvellek!
Egész életünkben arra lettünk kondicionálva, hogy bizonyos gondolataink legyenek a dolgokról. A gondolatok tesznek bennünket boldogtalanná - de a gondolatainkat megváltoztathatjuk! Az életszínvonaladon úgy javíthatsz, ha a gondolataidon javítasz, és gondolataid hatással vannak érzéseidre.
A szeretet nem érzelem. A szeretet nem a másik birtoklását jelenti. A szeretet valaminek ítélet nélküli megtapasztalása.
Mindig van választásunk: hol vagyunk, kivel találkozunk, mit mondunk, hogyan reagálunk, megválaszthatjuk a foglalkozásunkat, a munkahelyünket, a házastársunkat és a gondolatainkat. Minél előbb felismerjük, hogy van választásunk, annál előbb kezdhetünk teljes életet élni.
Amikor kifejezzük, hogy mi bosszant, akkor esély van arra, hogy helyre hozzuk a problémát. Ha elfojtjuk az elégedetlenségünket, az csak további problémákhoz vezet. Ha elmondod a véleményed, mindig maradj ura az érzelmeidnek! Ésszerű kifejezni a haragot, de csak akkor, ha racionális maradsz.
Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat.
A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz.
Van úgy , hogy megfeszülve erőlködsz…
Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt,
Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának,
Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne,
Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen.
A legtöbb szülő ezt tanítja: “Sohase gurulj be, és ne mutasd ki az elégedetlenségedet.” Így felnőtt korunkra megtanuljuk, hogy ne legyünk dühösek másokra, okoljuk inkább saját magunkat.
Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.
A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel, húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.
Akkor érthetjük meg az élet csodáját,ha hagyjuk,hogy megtörténjen.Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot,amikor megváltoztathatunk mindent.Mi pedig úgy teszünk,mintha nem vennénk észre,mintha a ma ugyanolyan lenne,mint a tegnap.Aki résen van,észre fogja venni.Bármikor meglephet,mert ez a pillanat létezik,ekkor a csillagok minden ereje belénk száll,és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
Állj meg egy pillanatra, és tekintsd meg a természet apró, de tökéletes csodáit - a virágokban, a pillangókban, a madarakban. Ha Isten ennyi törődéssel teremtette ezeket, akkor bizonyára legalább ennyire törődik veled is.
A reggeli tükörkép is attól lesz szent , hogy pontosan azt a valakit látod, akit Isten is lát. És akit Isten szeret. Nincs smink. Nincs élére vasalt ing. Nincs döglesztő nyakkendő.Nincs hozzá illő cipő. Nincs több rétegben felöltött imázs. Nincsenek státusszimbólum-ékszerek. Csak a fel nem turbózott valóság.. Csak Te....!!!
Nos, nem irónikus ez? Semmibe vesszük azt, aki rajong értünk, de rajongunk azért, aki tudomást sem vesz rólunk; azt szeretjük, aki bánt minket, és azt bántjuk aki szeret..
Boldognak lenni nem azt jelenti hogy minden tökéletes... a keserű nélkül az édes sem olyan édes... és én ismerem a keserűt!
Sose várd a jövőtől, miként a bolond várja a folyóparton, hogy a víz lefolyjon egyszer. Mert a folyó, akárcsak az élet, örök, miközben pillanatról pillanatra más és más.
Az álomban az a jó, hogy a képzeletünkben él. Ha valóra válik, nem álom volt.
A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze.
Mindent megkapsz majd a sorstól, leghamarabb abban a pillanatban, amikor végképp megszüntél vágyni rá.
Légy büszke arra, amit eddig elértél, s higgyél abban, hogy milyen messze tudsz még elmenni.
Két szabályom van, az első: mindig igazam van. A második: ha mégsem így lenne, kövesd az első szabályt.Több okos ember kéne a világra, olyan rossz hogy egyedül vagyok!
Korábban azt hittem, a bármi minden esetben jobb a semminél. Ma már tudom, hogy a semmi néha jobb.
Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincs szüksége senkire, de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.
Soha ne áruld el a titkaid másoknak!
Mert az csak muníció nekik, hogy bántsanak, hogy ártsanak!
Ha önmagadba fordulsz a bánatod elkeresztel
Vigyázz mert nem ereszt el! Nem mehetsz el!
A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte...
Ha megbántanak, ne azzal törődj hogy mennyire fáj, hanem azzal hogy az később a megbántás feladójának mennyire fog fájni...
Szebbet találhatsz tőlem, de jobbat soha!
A boldogság abból származik, amikor arra koncentrálunk, ami van, és nem arra, ami hiányzik. Ki ne volna inkább boldog ostoba, mint okos nyomorult?!
Nem az a fájdalom, sírni, zokogni, hanem a fájdalmat mosolyba folytani. Az ember erős, de a szíve megszakad, ha azt kit igazán szeret, szeretni nem szabad.
Az élet olyan, mint a szennycsatorna. Hogy mit lehet kihozni belőle, az attól függ, hogy mi lett beleadva. Élj úgy, hogy a temetéseden a papnak minél kevesebbet kelljen hazudnia!!!!
Az élet csak egy játék olyan mint a sakk,Szavam lesz szavad mert úgy mar mint a sav,Hát komolyan, te komolyan veszed ezt,Te sem aggódsz túl sokat a világon ha veszed ezt..
Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk, de az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren, és veszettül próbálnak beilleszkedni. (...) A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk, és reménykedünk, minden észérv és minden tapasztalatunk ellenére, mint a gyerekek. Sosem adjuk fel a reményt.
Olyan gyönyörű
napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem
csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar
tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és
megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az
élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.
Az élet titka,hogy túlél minden sérülést és minden seb beheged. Ám a valóságban egyetlen szív sem maradhat érintetlen. A valóság könyörtelenebb, mintsem hogy így legyen. Márpedig a szeretet, akár a barátság, akár a szerelem esetében, csakis a valóságban létezik.
Az élet egy körforgás,mindem megtörténik még egyszer,de lehet többször is...szeretünk, csalódunk,kivánunk,ölelunk,ellöknek, eltaszítanak...szomorúak leszünk..és végül megüdvözölünk,mert porból lettünk és porrá lészünk.
Az emberi szeretet,odaadás felbecsülhetetlen érték,de a harag a legrosszabb valami a világon mert az álatot hozza ki az emberből.
Szerelem elsõ fázisa,hogy kívánunk,vágyódunk,remegünk az iránt aki a párunk...ez egy idõ utánn megszokássá válik,esetleg áttalakul utálattá....,de én szeretnék mindig az elsõ fázisban mardni és imadni az örökké valóságig.
Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.
A reggeli tükörkép is attól lesz szent , hogy pontosan azt a valakit látod, akit Isten is lát.És akit Isten szeret. Nincs smink. Nincs élére vasalt ing. Nincs döglesztő nyakkendő.Nincs hozzá illő cipő. Nincs több rétegben felöltött imázs. Nincsenek státusszimbólum-ékszerek.Csak a fel nem turbózott valóság.. Csak Te. Ha valaki hajnali fél hétkor is szeret,egyet biztosra vehetsz: az a valaki téged szeret. Nem a rangodat. Nem a stílusodat.Nem az elért eredményeidet. Egyszerűen csak Téged szeret ..
Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.
Ha fölnézek az égre, számomra az nemcsak csillagászati felfedezések és tudományos magyarázatok halmaza, de életem színjátékának csodálatos díszlete is. Hiába jártak a Holdon, hiába látta Gagarin, hogy csak szürke por van ott, dermesztő hideg és súlytalanság - nekem az a kihűlt csillag: mese-Hold maradt! Éjszaka üzen. Néha elszomorít, néha gyönyörködtet.
A szív szeret az ész tudja nem lehet. Így ketten örök ellenfelek. Az ész már lemond a szív még remél ám hiába az okos ész, az érző szív ezerszer többet ér!
Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.
Két kéz adatott nekünk hogy szorítsunk. Két láb hogy járjunk. Két szem hogy lássunk és két fül hogy halljunk. De miért csak egy szív? Azért, mert a másikat egy másik embernek adták - nekünk csak meg kell találnunk ezt a másik embert
Az élet olyan mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.
Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert aki soha nem mondott volna le róla..
Néha nagyon nyomasztó az élet. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza, vagy mint amikor a legjobb barátod magadra hagy.. Ahogy már mondtam, a szabály így hangzik: Pörgesd fel magad!
Egy olyan apróság, mint a pillangó szárnyának a rezdülése képes akár tájfunt is okozni a világ másik felén.
Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találod meg; a szerelmed szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban.. egy egyszerű szó képes megnevettetni vagy megríkatni. Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz-szárnyak nélkül
A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet.
Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem az vagyok, akit te akarsz.. mert tudom, hogy valaki valahol vár rám, aki önmagamért fog szeretni.
Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod.
Azért hívják ezt szerelembe esésnek, mert nem kell kényszerítened magad az esésre, csak megtörténik.
Bárki is mondta, hogy lehetetlen azt dolgot hiányolni, amid még nem volt, nyilvánvalóan sosem volt még szerelmes.
A szerelem olyan, mint a víz. Beleeshetsz, akár bele is fulladhatsz.. mégsem tudsz élni nélküle!
Amit érzel, az csak neked fontos. De az, amit teszel azokkal az emberekkel, akiket szeretsz-ez az egyetlen dolog, ami számít.. Becsukhatod a szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni; de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz.
Szeress mikor a legkevésbé érdemlem meg, hiszen épp akkor van a legnagyobb szükségem rá.
Mikor idősebb leszek és a kislányom majd azt kérdi,anyuci, ki volt az első szerelmed? nem akarok régi fényképeket előszedni,
csak a szoba másik végére mutatni & azt mondani odaát ül.
A szerelem olyan, mint egy földrengés: kiszámíthatatlan, kissé ijesztő, de mikor már túl vagy a nehezén, rájössz hogy mennyire szerencsés is vagy.
A fiú 14 szál rózsát adott a lánynak - 13 igazit és 1 műt
azt mondta: szeretni foglak addig, míg az utolsó el nem hervad..
Te a világnak csak egy ember vagy, de valakinek te jelentheted az egész világot!
A szerelem annyi, mint odaadni a szíved valakinek, és közben azt remélni, hogy nem fogja összetörni.
A lányok olyanok, mint az almák a fán.
A legjobb csajok a fa tetején vannak.
A fiúk viszont nem akarnak nyújtózkodni utánuk, mert attól félnek h közben leesnének & megsebeznék magukat.
Ehelyett beérik az alsóbb almákkal, akik ugyan nem annyira jók, de könnyű őket megszerezni.
A legfelső almáknak csak várni kell a megfelelő fiúra, aki elég bátor lesz ahhoz hogy felmásszon a fa tetejére értük.
Ha azt akarod, hogy szeressenek, csak szeress és légy szeretetre méltó.
Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mást nem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az utolsó pillanatok provokálnak könnyeket.
Soha ne zárd be az ajtót ha újra kopog a múlt! Bárhol is élsz el ne felejtsd, hogy az út hol indult!
Jegyezd meg az élet kemény
Egy tart minket álva, a remény,
S ha bár a legtöbb ember gyáva
A remény hal meg utoljára”
Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.
Tudod mit jelent szeretni valakit?
S mikor kérdi büszkén letagadni?
Minden utcán Őt keresni várni,
s mikor jön közömbös arcot vágni.
Belefoglalni az esti imádba,
majd azt mondani sosem gondolsz rá.
Értékelni becsülni magadban,
majd lekicsinylőn megítélni szavakban.
Mosolyogni bár szíved ég.
Tudod mi ez? : DACOS NŐI BÜSZKESÉG
Vannak piros betűs napok az életünkben, amikor olyan emberekkel találkozunk,akik megborzongatnak bennünket, akárcsak egy találó vers; olyan emberekkel,kiknek kézfogása csordultig van a kimondatlan együttérzéssel, és akiknek gazdag természete mohó és türelmetlen lelkünket csodálatos tétlenségbe ringatja...
Mindenhol jó, de legjobb útközben. Amíg készülünk az álmunk megvalósítására. Az álom beteljesülésekor érzett öröm meg se közelíti az álomért való küzdelem örömét.
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
Repülj madárként a jelened fölé - s nézz vissza, miközben szabadon szárnyalsz: kék az ég, s lent szánalmasan kicsivé válnak a gondjaid...
A jövődben jársz.
A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.
"Minek örüljek?" – kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.
Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve.
Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk....
Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket.
Amikor kicsi vagy, az éjszakák rémisztőek, mert szörnyek rejtőznek az ágy alatt. Amikor idősebb leszel, a szörnyek másmilyenek: önbizalomhiány, magányosság, megbánás. Habár öregebb és bölcsebb vagy, még mindig félsz a sötétségtől.
Csak 1 csaj a sok közül, csak 1 csaj aki sohasem örül. Csak 1 csaj aki mindig szenved, csak 1 csaj aki sohasem nevet..
Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog.. ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek.
Barátnak lenni nem azt jelenti, hogy megállítjuk egymást, mikor hibát követnénk el - barátság az, hogy egymás mellett állunk, miután elkövettük a hibát.
Az élet barátok nélkül olyan, mint egy másodfokú egyenlet; teljesen értelmetlen ..
Ha azt tartod, elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik.
Az OTT sohasem jobb, mint az ITT. Hiszen ha egyszer elértél ODA, az OTT-ból ITT lesz, és megint úgy fogod látni, hogy egy másik OTT sokkal vonzóbb.
Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol.
A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
Feladni nem mindig azt jelenti,hogy gyenge vagy;néha azt jelenti:elég erős vagy ahhoz,hogy elengedd.
Csalódni abban, aki a szívünkben a legelső helyen volt, a legfájdalmasabb dolog. Elveszíteni a vágyainkat, az valóban tragédia. De a fájdalom, ami belülről éget, arra ösztönöz, hogy ne adjuk fel. Nem élhetünk életünk végéig a múlt árnyékában. Egyszer majd mindenki megtalálja a jobbat, az álmait, mindazt amiért, és akiért élni, küzdeni érdemes. És akkor majd a múlt már csak egy emlék marad, ami akár a jövőnk is lehetett volna.
Gondolom sokunknak ismerős az érzés, amikor fáj belül... valahol a mellkasnál... Talán ez lenne a lélek, vagy valami ilyesmi. Vagy erre mondják azt, mintha megszakadna a szívem. Amikor rájössz, hogy az örökre nem is olyan hosszú idő, amikor fel kell fognod, hogy egyszerűen túlléptek rajtad, és már nem is tudsz sírni, csak nézel ki a fejedből. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy idézet jut erről eszembe: "Nincs rettenetesebb érzés, mint elválni, örökre elszakadni attól, akit szeretünk, s tudni, hogy az a kín, melyet ma is alig bírtunk elviselni, holnap is visszatér, holnapután is, azután is..." De mi van akkor, ha nem akarom? Ha nem akarok holnap is így ébredni...hogy belehaltam...egy kicsit. Mert már másé az, amiről azt hittem, mindig az enyém lesz. Igen, biztos sokan érezték már ezt, és sokan túl is élték, talán nekem is sikerül.
Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is.
Jobban szeretem,ha mindenki utál,mintha szinészkednem kell bárki szeretetéért.
Ha megtudsz nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükséged arra, hogy mások véleményére hallgass.
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban.
Tudod mit jelent élni, nevetni és olykor szomorkodni? Mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen, hatalmasakat szeretkezni, tombolni, táncolni egy éjszakán át, a barátaidat megvigasztalni, másokat mosolyra deríteni, emlékezni és felejteni, pénzt adni és kuporgatni, reménykedni és álmodozni, tanulni és tanítani, makacsnak lenni és könyörögni, változni és változtatni, érezni az ízeket, látni fényeket és hallani a hangokat, valóra váltani az álmaidat és olyankor elviselni, ha nem válik valóra mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk melyik lesz az utolsó.
Az, hogy jó a kedved, azt jelenti, hogy hihetetlenül intelligens vagy, mivel tudod, hogy ha az öröm állapotában éled az életedet - amely olyan intenzív, hogy az öröm érzését át tudod adni a körülötted élőknek is - az hatással van arra, hogy gyakorlatilag bármely kihívásnak meg tudj felelni, ami az utadba kerül!
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán? Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán? Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét? Nézted a tovatűnő éjben a felkelö nap fényét? ... S amikor kérded: "Hogy s mint?" meghallod a választ? Mikor a nap véget ér, te az ágyadban fekszel, s közben tennivalók százai cikáznak fejedben? Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"? Hagytad kihűlni a barátságot, szerelmet, mert nem volt idöd felhívni, hogy annyit mondj: "Szervusz"?
Azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk? Értelmetlen kérdés. Vajon a csillagok visszanéznek ránk?
Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi fiúra akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt..
Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna "ha.."! Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat!
Minden 'csak vicceltem' mögött van egy kis igazság, minden 'csak elgondolkoztam'-ban ott van egy kis kíváncsiság; minden 'nem tudom' mögött van egy kis tudás - és minden 'már nem érdekel' mögött van egy kis érzelem..
Létezik másfajta szeretet is. Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél, és ne kevesebb. Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen. Azt akarom, hogy tudd van ilyen, és várd ki, amíg rátalálsz. Ne érd be ennél kevesebbel.
Csak az a fontos,h eber legyél,mert a leckek mindig akkor jonnek,amikor keszen allsz a befogadasukra,es ha figyelsz a jelekre,mindig mindent megtanulsz,amire szukseged lesz.
Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel.
A képzelőerő mindennek az alapja. Ez az, ami bepillantást enged a jövőbe.
A gondolatok az anyag felett állnak.” “Amit gondolsz, az van.” “A gondolatok teremtik a valóságot.
A mama mindig azt mondta, hogy ha új életet akarsz kezdeni, hagyd magad mögött a múltat.
Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.
Igazán szerelmes az az ember, aki fel tud izgatni a homlokod csókolásával, vagy a szemedbe mosolyog, vagy egyszerűen csak bámul maga elé.
A smink alatt és a mosoly mögött csak egy lány vagyok, aki a világot szeretné...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 12
Össz.: 3 953
Látogatottság növelés
Cι¢αℓαρ - © 2008 - 2026 - cicamicaa.hupont.hu